Az oldal szerkesztése és bővítése folyamatban!
Maskara bicska
A Maskara bicska az eredetét tekintve, minden bizonnyal, Dunántúlról származó forma. Az Alföldön sokáig így is nevezték: dunántúli bicska! Már az 1800-as években kialakult, szerte az országban alkalmazott, igen népszerű típus. Tolna megyében a „maskara” szót szokás volt a különleges, ünnepi, díszes szinonimájaként is használni, így elképzelhető, hogy a nevét is innen kapta, az addig egyszerűbb, puritánabb bicskákhoz szokott emberektől. Széles körű elterjedését, letisztult, markáns, de harmonikus és egyben sokoldalúan használható formájának köszönheti. Széles, határozott pengéje és azzal szépen harmonizáló ergonomikus markolata erőt sugároz, szinte mindenre alkalmas, igen strapabíró típus. Mind emellett szép vonalvezetésű, tetszetős, igen mutatós darab. Markolatának vége kicsit hajlított, a penge fokának csapott része szépen ívelt. Az autentikus magyar bicskát, mára az ország összes tájegységén, szinte minden bicskakészítő mester által alkalmazott, közkedvelt forma.
Fejesgörbe bicska
Az egyik legszélesebb körben elterjedt, igen kedvelt és talán a legegyedibb, legjellegzetesebb forma a Fejesgörbe. Kialakulásának történetére számos elképzelés van, melyek a mai napig vitatottak. Más nemzetek és kultúrák hatása a formára, mindenképpen feltételezhető. A több mint egy évszázada jelenlévő típust egyértelműen a hagyományos magyar formák közé soroljuk. A kiforrott, elegáns, de mégis markáns, ergonomikus forma kiállta az idő próbáját, a mai használatban is megállja a helyét. Nevét a formájáról kapta, mely a kiszélesedő első „bakni” (fej) és az enyhén hajlított görbe markolatra utal. A penge hátán, (fokán) a baknitól haladva egy rövidebb egyenes szakaszt egy kicsit hosszabb íves szakasz követ a penge hegyéig. Ez az ív csukott állapotban szépen harmonizál a markolat ívével.
A Fejesgörbe bicska, nemzetközi szinten is hírnevet és elismerést vívott ki magának. Modern változatát külföldi nagynevű világcég is készíti, sőt annak még az utánzata is megjelent a piacon. Formájában, stílusában, igényes kialakításában világszínvonalat képvisel, talán a legkeresettebb hagyományos magyar bicskaforma.
Szalonnázó bicska
A szalonnázó a köztudatban ma is élő elnevezése a bicskáknak, de a hozzá tartozó, egykoron jól ismert formát ma már leginkább csak a késkedvelők ismerik.
Minden bizonnyal a legfinomabb, legkecsesebb és a legelegánsabb forma a magyar bicskatípusok között. Igazi úri bicska, szokták így is nevezni. Hosszú, kecses, középhegyű pengéje kifejezetten étkezéshez, falatozáshoz ajánlott. A régi időkben a kereskedők és a városok lakói körében elterjedt, kedvelt típus. Az 1800-as évek végétől jól ismert, széles körben használatos, a mai napig az ország szinte minden bicskakészítője által alkalmazott forma.
Jimmy Carter amerikai elnök Magyarországon járva is ilyen bicskát választott magának. Kedvelt reprezentációs ajándék, hazai és külföldi diplomaták, államfők és üzletemberek körében. Vékony, rendkívül finom, kecses formájának köszönhetően, nem túl nehéz, még egy öltönyzsebben is elegánsan megfér. Így aztán éttermekben, vendéglőkben is gyakran előkerül az asztalnál, gyakran nem kicsi feltűnést keltve. Hosszú finom éles pengéje, nem csak a szalonnát, de a sülteket és a sztéket is könnyedén szeli és jóízűen lehet vele falatozni.
Völgyelt – Mitri – Cakli
Igen markáns és szép vonalvezetésű, sok mindenre használható erős bicska. Az enyhén szélesedő csapott pengéje szépen harmonizál a végénél kiszélesedő, erőt sugárzó markolattal. A Völgyelt elnevezés, a bicska szimmetrikus markolatának két oldalán lévő völgyelt íveire utal. Régi műhelyekben hagyományosan Mitrinek is nevezték ezt a formát.
Az utóbbi időben erre a típusra a Cakli elnevezés széles körben terjedt el. A cakli vagy „caukli” eredetileg gyerek bicskát jelentett. Magát a „cakli” szót is lekicsinylően, a komolytalan szinonimájaként volt szokás használni.
Talán az egyik legnépszerűbb, ma már szinte minden bicskakészítő által alkalmazott forma.
Körmölővel kiegészített két pengés változata, Juhász bicskaként is ismert.
Rác Bicska
A rác szó annyit jelent szerb. De mint ahogyan a rácosan készült ételeinket is, mint hazai, a magyar konyhaművészet részét képezik, így a rác bicskát is egyértelműen a magyar bicskaformák közé soroljuk. A török elől menekülő szerbek több hullámban érkeztek Magyarországra, akik főként a Duna mentén telepedtek le (pl: Szentendre, budai Rác város a Tabán területe). Betelepülésük mértékét és jelentőségét mutatják a Rác előtagú helynevek is Magyarországon.
A letisztult egyenes, funkcionálisan is jól használható formát sokan nevezik széles szalonnázónak vagy csak egyszerűen egyenes bicskának is. A szalonnázónál valamivel rövidebb viszont szélesebb pengéje többféle használatra, például nyársfaragásra is alkalmassá teszi. A formára jellemző az egyenes hátú, középhegyű penge és a vége felé enyhén szélesedő szimmetrikus markolat. Igen kedvelt, a legtöbb mester palettáján szereplő típus.
Náder bicska
A Náder bicska Náder Ignácz szegedi késes mester nevéhez fűződik. A neves mester a XIX század végén saját stílusjegyekkel és díszítményekkel alkotta meg a rá jellemző sajátos, egyedi bicskát. Formája a Völgyeltnél valamivel kecsesebb, nyúlánkabb, markolata szimmetrikus, jellegzetesek a hosszú baknikon az úgynevezett bajuszdíszítések vagy szarkalábak és a kétoldali v alakú kis bevágások. A tetszető díszes darab, csapott erős pengéje szinte mindenre használható. Az eredeti szegedi forma, széles körben elterjedt, számos mester készíti, őrizve az eredeti stílusjegyeket. Juhászbicskaként is elterjedt amennyiben kiegészül, egy birkakörmölésre alkalmas, kisebb kacor pengével is.
Pecsétnyomó bicska
Rendkívül markáns, kifejezetten férfias forma. Kialakulása a XIX. század végén a Börcsök késes dinasztiához köthető. A neves „Szegzárdi” műhelyben készült különleges darabok terjedtek el és váltak ismertté. A kisbírók bicskájaként is emlegetett forma, vágás mellett a nevéből is adódóan, pecsétnyomó funkcióval is bír. A markolat talpa (melyen asztalra téve meg tud állni) szolgál pecsétnyomóként, ha arra monogramot vagy címert vésetnek. Levelekre, dokumentumokra, csomagokra csepegtetett viaszba nyomták a bicska talpát hitelesítéshez.
Szekszárdon főleg a reformátusok lakta “fős” (felső) utcában talpas bicskának is hívták. Amikor kártyáztak, főleg az újvárosi fiatalokkal, és a helyzet elmérgesedett, akkor a bicskát a talpára állítva kirakták az asztalra, persze nyitva, ebből mindenki értett. Ilyenkor már egy csúnya pillantás elég volt egy kis bicskázáshoz.
A határozottan csapott és kiszélesedő penge, szépen harmonizál a markolat szintén kiszélesedő pecsétnyomós végével. Az első bakni formája megegyezik a Fejesgörbe első baknijával, ami stabil, biztos fogást nyújt. Az országban több mester is készíti a Pecsétnyomó bicskát, mely a mai napig őrzi az eredeti stílusjegyeket.
Arató bicska
Az arató bicska a rácnál valamivel szélesebb végű, vaskosabb forma. Nagyon általános, úgymond alap bicska volt, a régi időkben főként egyszerűbb anyagokból (fa markolat, vas platina) készítették. Aratások idején étkezéshez volt használatos, (nevét is innen kapta) de masszív formájának köszönhetően szinte mindenre alkalmas.
Számos mester készíti különböző kivitelben, az egyszerűtől a gazdagon díszítettig.
Juhász bicska:
Juhász bicskának nevezzük, a Völgyelt (Mitri-Cakli) vagy a Náder bicska, körmölésre alkalmas, kisebb kacor pengével kiegészült változatát. Régebben készültek rác és arató markolatformával is.
Halas Bicska
A halas bicska az 1879 es nagy szegedi árvíz után a város tiszteletére Sziráky József (1829-1899) késes mester által megalkotott forma. Az ötlet Tisza Lajostól származott, aki az árvíz által romba döntött Szeged újjáépítésének királyi biztosa volt. Az általa megrendelt formát így „tiszabicskának” is szokás volt nevezni.
Móra Ferenc Múzeum Évkönyvében olvasható, hogy Gasparics Péter késesmester, aki annak idején a Sziráky műhelyben dolgozott, hogyan emlékszik vissza: „Tisza Lajos, aki a Víz után az újjáépítés királyi biztosa volt, nagyon megbecsülte Sziráky mester tudományát. Egy alkalommal a Tisza gátján sétáltak. Hal ugrott föl a vízből. Tisza megszólalt — Olyan bicskát csinálj, mint a hal. — Hát rajzoltasd le a fullajtároddal, én majd meg is csinálom. Meg is csinálta.”
Szeged tiszteletére, emlékezetes, a város megújulását szimbolizáló forma született. A neves mester és kiemelkedő munkája Mikszáth Kálmán 1882-ben írt Milyen a magyar iparos? című elbeszélésében is fennmaradt. Az egyedi különleges formát az 1889 es párizsi, az 1890 es bécsi és az 1897 brüsszeli világkiállításon is elismerték.
A halas bicska ma már számos mester által, szerte az országban, különböző kivitelben és stílusban készül. A legautentikusabb gyöngyház markolat mellett csont, fa, szaru is használatos.
A Halas bicska felvételt nyert a Csongrád megyei Értéktárba.
Páros kés
Kétfelé szedhető bicskáról, bár már olvasható 1839-es szegedi céhes irataiban, „Utazó bitskát… kétszer lehessen széjjel venni az az nyomni” de ilyenek sajnos nem maradtak fenn, így ezeknek a korai daraboknak formáját, stílusjegyeit homály fedi. A páros kés kifejlődése, megőrzése, fennmaradása Debrecen városhoz köthető. A XIX. század végén és a XX. század első felében a Némethy késes dinasztia által készített darabok váltak ismerté. A debreceni Déri Múzeum ma is őrzi a magas színvonalon, mívesen kidolgozott látványos darabokat.
Bravúros szerkezete teszi izgalmassá a típust. A villa kihajtásakor egy bajonett zárat old, így a nyél kétfelé vehető, villa és kés részre. A páros kés ma már az ország több pontján, ugyan csekély darabszámban, de számos mester készíti.
A páros kés 2014-ben a Debreceni Értéktárba felvételt nyert.
Farvillás bicska
A farvillás bicskák előfutárai a pásztorművészethez köthető zalai kusztorák lehettek. Melyekre szintén jellemző volt a csapott széles pengeforma, a csizma alakzatú markolat és a reszelővel cifrázott rézgyűrű. A már magasabb technikai színvonalon, laprugóval szerelt, mívesen kidolgozott és díszített farvillás bicskák a XIX. században, Debrecenben jelentek meg. A neves Némethy dinasztia által magas minőségi és esztétikai színvonalon készített darabok terjedtek el és váltak igazán ismerté.
Az étkezéshez használatos kis kétágú villát, a csizmaformájú markolat sarkából lehet kihúzni. Gyakran a markolat veretekkel, mívesen díszített. Ritka darab, ma már rendkívül kevés készül belőle.
2014-ben a Farvillás bicska felvételt nyert a Debreceni Értéktárba.
Ovál bicska – Polgári bicska
A Monarchia idején már létező finom alakzatú bicskát, a mai napig több magyar mester is készíti. Az Ovál bicska elnevezés természetesen a markolat formájára utal. Egyes műhelyekben létezik kis illetve nagy Ovál, másutt szintén a markolat méretének függvényében egyszerűen csak 8-as, 9-es vagy 10-es ként említik. Ennél a típusnál gyakori a baknik nélküli kivitel.
Jellemzően két kecses középhegyű pengével készül, ahol a nagyobbik penge elsősorban étkezéshez használatos. A kisebb úgynevezett „penecilus” penge régen a toll faragására volt hivatott, később a ceruzát hegyezték vele. A szalonnázóhoz hasonlóan elsősorban városi, polgári bicskaként szolgált. Előszeretettel használták azok a mesteremberek is, akiknek a ceruza a munkaeszközük volt pl. ácsok, bodnárok stb.
Bugyli bicska
A bugyli bicska egyszerű leginkább fanyelű zsebkés, melynek nincsen rugója. Pengéje jellemzően széles és csapott, nyújtott háromszögre emlékeztet. Az esztergált markolatban egy hosszanti bevágás ad helyet a becsukódó pengének. A nyélre húzott, rézlemezből hajlított gyűrűn keresztül úgy van szegeccsel rögzítve a penge, hogy az lehetőleg feszes legyen. Bugyli pengét Bajcsa vára (1578-1600) régészeti feltárásánál is találtak, ami jelzi a bicska óriási múltját. A régi időkben gyakran maguknak készítették az ügyes kezű parasztok, akár egy eltörött kasza vagy konyhakés pengéjéből. Markolatát gyakran festéssel díszítették. Bugylibicska iparszerűleg is készült, melyeket vásárokon, búcsúkon árusítottak. Szerényebb árfekvése miatt gyerekeknek, fiatal legényeknek első bicskája lehetett. Megszégyenítésnek számított, ha valakinek a bugyliját elvették és a markolat végére esztergált gömböt lefaragták róla.
Kusztora
A rugó nélkül készült bicskák között külön kategória a művészi értéket is képviselő somogyi és zalai kusztora. A csont, szaru, fa markolatú bicskákat a pásztorok sokféle alakzatban, köztük csizmaformában is készítették, faragták és gazdagon díszítették. A kusztora fém gyűrűje a bugylinál jóval hosszabb, hozzávetőleg a nyél egyharmadát, vagy akár a felét is kiteheti. A markolaton számtalan motívumot, díszítményt alkalmazva, spanyolozással, karcolozással, faragással ékesítettek, a gyűrűt pedig reszelővel cifrázták.
Gráczi bicska
Bizonyíthatóan már az 1800-as évek végén készült ilyen formájú bicska a szegedi Sziráky műhelyben. Eredete valószínűleg Solingenhez köthető, ahol különböző méretben számos kivitelben készült. Minden bizonnyal onnan hozhatták be és honosították meg hazánkban a vándorló céh legények. Konrád János (Csehország, Brüx) 1911-es árjegyzékén is többféle kivitelben szerepel a forma. A Turris gyár is készítette az 1950-es években.
A pengéje csapott, markolatát lágy gömbölyded ívek jellemzik.
Jelenleg Magyarországon csak egy-két műhelyben készül, Gráczi bicska néven.
Balla bicska – Melós bicska
Az eredetét tekintve az 1800-as évek közepén Solingenben megjelenő forma, szerte a világban elterjedt (USA, francia, spanyol, skót, olasz…) és sodbuster néven igen jól ismeret. Leginkább hagyományos rugós rögzítésű, de létezik hátsózáras is. Nem nevezhető autentikus magyar formának, de van hagyománya, múltja a hazai késkészítésben is. Magyarországi megjelenése és elterjedése Balla Károly sárvári mester nevéhez fűződik, aki a háborúban találkozhatott a típussal majd kezdte el gyártását. Az egyszerű, de rendkívül praktikus kézreálló forma Balla bicska néven széles körben terjedt el. Sárváron és környékén nem is létezhetett család ilyen bicska nélkül.
A végénél kissé hajlított, egyszerű, rendszerint fa markolaton nincsenek baknik. A penge és szegecsének stabilitását a markolatba süllyesztett réz rozettáknak köszönheti. A formát más mesterek is átvették és egyszerűbb vagy akár mívesebb kivitelben is Melós bicska néven készítik.
Kacor bicska
Már a római korban is alkalmazott pengeforma a szőlő metszésére, ágak vágására volt hivatott. Szerte a világban a mai napig elterjedt, használatos forma, kertész bicskaként is ismert. Görbe pengéjének homorú belső íve éles, hasonló a körmölőhöz, de annál nagyobb méretű. Kerti munkák mellett számos olyan területen alkalmazzák, ahol vékonyabb testek vágására van szükség (például: gombászás, kosárfonás stb.).
A Kacor bicska készítésének hazánkban is van hagyománya, de mivel felhasználása nem általános célú, ma már csak kis darabszámban néhány mester alkalmazza. Régen leginkább fa markolattal készült, létezett oltó pengével kiegészített változata is.
Oltó bicska – Szemző bicska
A kertészetben a gyümölcsfák nemesítéséhez, oltáshoz illetve szemzéshez használatos bicskák. A penge hátának végén található úgynevezett „bőrtoló” (a már megvágott kéreg felnyitására szolgál) nincs teljesen megélezve, hogy ne okozhasson felesleges sérülést a növénynek. Mind a két típusnak csak a felső, a körömvájat oldaláról van leélezve a penge. Az Oltó bicskának egyenes, a Szemző bicskának íves a pengéje. A szemző kés pengetövének alsó részén (az él és a markolat között) íves, recézett újvájat található (finger choil) amely a finom műveleteknél, lehetővé teszi az élhez közeli stabil fogást.
Az oldal szerkesztése és bővítése folyamatban!
Szankovits Örs
Copyright®
